Arnold Schönberg:
‘E darabok egyik legnyomatékosabb szószólója rövidségük, ám éppen e rövidség igényli a szószólót.
Gondoljuk csak meg, mennyi önmegtartóztatásba kerül a szerzönek, hogy ily rövid legyen. Költemény válhat minden pillantásból, regénnyé szélesedhet minden sóhaj. Viszont: egy egész regényt egyetlen mondattal, a boldogságot egyetlen fellélegzéssel kifejezni: ilyen sűrítésre csak az képes, akiből kellőképpen hiányzik az önsajnálat.
Bírálat éppoly kevéssé illeti ezeket, mint bármilyen hitet. Ha a hit hegyeket mozdíthat el, a hitetlenség megszüntetheti azok létét. Az ilyen tagadással szemben tehetetlen a hit.
Tudja-e most már a muzsikus, hogyan kell e darabokat játszania, tudja-e a hallgató, hogyan kell fogadnia? Hívő muzsikus és hívő hallgató elhibázhatja-e az egymásra találást?
Mi történjék azonban a pogányokkal? Tűzzel-vassal megfékezhetjük őket; de megigézni csak a hívőt lehet.
Bár megzendülne nékik ez a csend!’
Somfai László így ír a szerzőről szóló monográfiájában:
‘ […] a stíluskorszakot lezáró Három kis zongoradarab op. 11 eljut egy olyan pontig, amely […] a játékos és a hallgató számára határpont, amelyen túl már a követhetetlenség magánya várna az alkotóra.’
