Bartók Béla 1928-ban két kompozíciót írt népi táncok felhasználásával, a Szigeti Józsefnek ajánlott első, illetve a Székely Zoltánnak ajánlott második rapszódiát.
A két műnek több verziója is készült: 'Úgy az 1., mint a 2. rapszódia eredetileg hegedű+zong. (ill. zenekarra) készült; az 1.-t később cellora is átírtam, helyesebben mondva párhuzamosan hegedű+zong. és cello+zong.-ra képzeltem el mindjárt kezdetben; de a cello+zong. leírása később következett be..' írja Barók 1931-ben.
Azonnal szembeötlő, hogy cselló-verzió csak az első rapszódiából készült, annak dacára, hogy 1930-as levelében így ír: '...[Pablo Casals]Európa szerte játssza a rapszódiámat. Valószínüleg pesti koncertjén is.'
Ezt felismervén arra gondoltam, hogy érdemes lenne megpróbálni átírni a második rapszódiát is gordonkára.
Ehhez egy egészen egyedülálló helyzet adott, hiszen az első rapszódiában össze lehet hasonlítani Bartók hegedű és cselló változatait, és ennek tanulságait fel lehet használni a máodik rapszódiában.
Így elindulva döntöttem úgy, hogy az eredeti hangnemben írom át a darabot, a hangszerek különböző adottságai ellenére. Bartók verziói voltak a segítségemre abban, hogy például a hegedű különböző díszítő-technikáit hogyan írjam úgy át, hogy a lényeg ne változzon, csak a díszítés kivitelezése; vagy, hogy mikor cseréljen szólamot a zongora jobbkéz a csellóval.
Az interpretációm kialakításában nagy segítséget jelentett Lampert Vera Népzene Bartók Műveiben című könyve, amelynek Cd mellékletén Bartók eredeti gyűjtéseinek fonográf-hengerei vannak digitalizált formában. A felvételeket között szerepel például a huszonkét éves Ion Popovici hegedülése 1914-ből, ahogy a második rapszódia lassújának egy dallamát játssza. Ezt a letisztult zeneiséget és rendkívül gazdag hangszeres kifejezést hallgatva úgy érzem, hogy tiszta forrásból meríthettem.
